A nyelvről

A mai Szlovákia területén letelepülő nyugatiszláv népek nyelvileg a 10. században különültek el az ószláv nyelvtől és nyelvük az egyes nyelvjárások keretei között fejlődött tovább. E fejlődés egyik meghatározó állomása volt az, amikor a Nyitrai Fejedelemség egyesül a Morva fejedelemséggel és ezzel 833-ban létrejött a Nagymorva Birodalom. A szláv írásbeliség történetének egy fontos fejezete is eme állam területén zajlott le: 863-ban III. Mihály bizánci császár Rastislav fejedelem kérésére két hittérítő szerzetest, Cirillt (Konstantin) és Metódot, küldte a Nagymorva birodalomba, hogy terjesszék a kereszténységet és rendszerezzék a szlávok nyelvét. E célból Konstantin, a görög ábécé alapján megalkotta az ún. glagolita ábécét, mely segítségével lefordította a Bibliát, valamint a bizánci törvénykönyvet ószláv nyelvre. II. Hadrianus pápa pedig megengedte a hittérítő szerzeteseknek, hogy az új írást liturgikus nyelvként is használják („lingua quarta“).

Miután a mai Szlovákia területét bekebelezte a korafeudális Magyar Királyság, a 10. és a 14. század között létrejöttek a szlovák nyelvjárások ősei és a szlovák nemzet alapjai. A történelmi Magyarország területén a hivatalos és a liturgikus nyelv a latin lett (hivatalos nyelvként egészen 1844-ig használatban maradt). Csak a gyónásnál, illetve más lelkipásztori tevékenységeknél használták a kezdetektől fogva a nemzeti nyelvet. A 15. században a huszita hadjáratok, a szerzetesrendek, valamint a cseh egyetemeken tanuló diákok közvetítésével elkezd elterjedni a mai Szlovákia területén a (szlovakizmusokkal tarkított) cseh nyelv. Az első, e nyelven írott, írásos emlék az ún. Zsolnai könyv (1473), mely tulajdonképpen a magdeburgi városjogot tartalmazza, szlovakizált cseh nyelven. A 15. századtól kezdve tehát a latin mellett fokozatosan a cseh nyelv lesz a mai Szlovákia területének lingua francája. A reformáció időszakában (16-17. sz.) a szlovákiai protestánsok liturgikus nyelve is az ún. bibliai cseh nyelv lesz - ez egészen a 19. századig (de bizonyos tekintetben egészen a 20. sz. végéig) nagyban meghatározza a szlovák protestáns írásbeliséget. A cseh nyelvet azonban a szlovákok a kezdetektől fogva többnyire csak írott formájában használják, beszélt nyelvként azonban sose terjed el Szlovákia területén. A 18. század végétől kezdve előbb a nyugat, majd a középszlovák városokban is elkezd kialakulni egy, a nyelvjárások felett álló, irodalmi nyelv, melyet ekkor még főképp csak a városi polgárság és az értelmiség használ. Az így kialakult nyugatszlovák nyelvváltozat szolgál alapjául az Anton Bernolák által, a 18. sz. végén, kodifikált szlovák nyelv számára, míg a középszlovák nyelvjárás alapján alkotja meg Ľudovít Štúr a maga irodalmi szlovák nyelvét.. 1846-ban kiadja a Nauka reči Slovenskej (A szlovákiai beszéd tudomány) c. könyvét, melyben az egyes középszlovák városi nyelvjárásokra alapozva hoz létre egy normatív nyelvtani rendszert, s ezzel létrehozza az irodalmi szlovák nyelvet, melyet - kisebb változtatásokkal - a mai napig használnak.

A Csehszlovák Köztársaság létrejötte után, a béketárgyalásokon, valamint az ország 1920-ban keletkezett alkotmányában, már egy közös „csehszlovák nemzetről“ és „csehszlovák nyelvről“ esik szó (melynek két változata van: a cseh és a szlovák), s ezt az 1931-ből szármázó Szlovák nyelv szabályai is megerősítik. Ettől a hivatalos irányvonaltól eltérően, a Matica slovenská továbbra is kiállt a különálló szlovák nyelv mellett és erős purista tendenciákat propagált, főleg az 1932-től megjelenő, Slovenská reč (Szlovák beszéd) c. folyóiratban. A szlovák nyelvben a purizmus gondolata, összehasonlítva környező országokkal, meglehetősen későn jelenik meg - mindössze a két világháború közötti időszakban. A szlovák nyelv azonban továbbra is ún. nyitott nyelv marad, amely nem csak a belső fejlődés, de a más nyelvekkel való kölcsönhatás által is tovább gazdagodik. A II. vh. után a szlovák nyelv már eléri azt a fejlettségi szintet, hogy teljes mértékben képes lesz kielégíteni a különböző társadalmi igényeket és funkciókat. Ebben az időszakban viharos fejlődésen megy keresztül a nyelv és a legapróbb részletekig szabályozzák.

A csehszlovák államra jellemző volt a kétnyelvűség, valamint az ún. semikommunikativitás: a csehek és a szlovákok, ha egymással beszéltek, ki-ki a saját nyelvét használta, s ezáltal mind a mai napig kölcsönösen nagyon jól megértik egymást, igaz a fiatalabb generációnak, mely már Csehszlovákia szétesése után nőtt föl és szocializálódott, lehetnek már kommunikációs problémái. A kölcsönös megértés a TV-adásoknak köszönhetően is nagyon erős mind a mai napig, igaz ez inkább a szlovák félre igaz: a szlovákok jobban megértik a cseh nyelvet, mint a csehek a szlovákot.

A szlovák nyelv fejlődésében egy új mérföldkőt jelentett az 1989-es év: rengeteg archaizmust, illetve a kommunista rendszerhez kapcsolódó szókészlet eltűnik a nyelvből és a helyükre egyéb nemzetközi - főleg angol eredetű - szavak kerülnek be. Ez azonban egyáltalán nem veszélyezteti a szlovák nyelvet. A szlovák nyelv annak ellenére, hogy mindig is nyitott nyelv volt, az évszázadok során kialakított egyfajta védelmi mechanizmust, úgy hogy közben a legkülönbözőbb nyelvekkel került kapcsolatba, mely nyelvekből nem kevés lexikális elemet vett át: a legmeghatározóbbak a latinizmusok (és a latin nyelv közvetítésével bejött görög szavak), valamint csehből átvett bohemizmusok, de mindezek mellett rengeteg a magyarból, németből, franciából és olaszból átvett nyelvi elem is. Az utóbbi években főleg az anglicizmusok (azon belül is az amerikai angolból átvett elemek) kerültek be nagy számban a szlovák nyelvbe.

A szlovák nyelv 2004. május 1.-től az Európai Unió egyik hivatalos nyelvének számít.